GY.I.K.

A népegyházi protestáns hittestvérektől a baptistákat az különbözteti meg, hogy a bibliai hitvalló felnőtt keresztséghez ragaszkodnak, és azt, Jézus példáját követve, vízbe való teljes alámerítéssel gyakorolják. Innen kapták az újszövetségi görög nyelvből eredő nevüket is: baptista = bemerítve keresztelő.

Hiszünk abban, hogy a helyi gyülekezetek függetlenek. Így nem állami támogatásból, hanem a tagok önkéntes adományaiból tartjuk fenn magunkat, sőt természetesen szerepet vállalunk egyházunk központi szervezetének a fenntartásában, működtetésében is. Meggyőződésünk, hogy Isten gondoskodik rólunk, így az adakozástól nem kevesebbünk lesz, hanem igazából nyerünk vele.

Sokan küszködnek azzal, hogy a szüleiktől gyermekkorukban azt hallották, hogy ”belőled nem lesz semmi!” „Micsoda semmirekellő vagy!” „Hogy lehetsz ilyen ostoba!” Ezek a mondatok, olyan sebeket hagyhattak benned, amelyeket évek, évtizedek óta hordozol. Isten ezzel szemben azt mondja nekünk, hogy szeret téged és többet lát benned, mind bárki más. Tud rólad, sőt úgy szeret téged, annyira értékesnek tart, hogy Jézus Krisztusban a legdrágább ajándékot kaptuk meg. A keresztény önértékelésünk itt kezdődik. Megértjük, hogy a Teremtő Isten törődik velünk

A keresztény hit nem üres moralizálás. Nem arról elmélkedünk, hogyan lehetne pusztán jobban élni. A keresztény hit arról szól, hogy Isten kinyilatkoztatását felfedezzük, megértjük és ennek aztán lesznek eredményei az etikánkra nézve is. De nem ott kezdődik a változás! A Biblia azt mondja, hogy a megtérés a gondolkodás megváltozásával kezdődik. Vagyis ha megértem Isten kinyilatkoztatását, másképpen fogok gondolni a Teremtett világra, önmagamra vagy éppen a másik emberre, vagy a munkámra.

Ha eljössz hozzánk azt fogod tapasztalni, hogy egy családias közösség vagyunk. Ne érezd magad feszélyezve! Légy természetes, ha vannak kérdéseid tedd fel!

Mint baptisták nem szekta vagyunk, hanem egy keresztény közösség. Világviszonylatban több, mint 100 millió baptista él ma a Földön.